Egy kis ízelitő

Nos tudom, már megvan a 9 komi, sőt!! De még nem vagyok kész az egész fejezettel így csak pár sort írok ide, hogy tudjátok mire számítsatok.
"- Akkor öljem meg újból?!  Tudod , hogy arra nem vagyok képes Jhos.  Majd én kitanítom.

- És Jassel mi legyen?? Te is láttad, hogy hogy viselkedett a közelében. Egyikünknek sem volt ilyen erős az Első. És ő előtte is ismerte, ettől csak még nehezebb lesz megölnie.

-  Szerintem nem fog megölni senkit. Nézz csak rá. Ő nem olyan típus mint mi voltunk.

- Hát nem tudom, lehet hogy igazad van.- A beszélgetésük olyan álom szerűnek tűnik, abban sem vagyok biztos, hogy  nem álmodnom-e . Igazából nem is fogom  fel, hogy miről  beszélgetnek.

- Biztos ami, biztos megkérem Kirát, hogy azért tartson magánál némi morfiumot. A biztonság kedvéért.- többet nem érzékelek semmit a külvilágból. Végleg elnyom az álom. "
És most egy kis megjegyzés: Vissza olvastam az előző fejezeteket és rá jöttem, hogy imádom a történetemet, de egy kicsit össze vissza az  egész . Túl viharosak az érzelmek. Már változtatni nem tudok a leírtakon de  próbálok valamilyen ésszerű magyarázatot találni a történetben. És még valami.  Rájöttem, hogy eddig igen panaszkodós és hát nm tudok jobb szót, elég nagy p*csa voltam.   De nagyon köszönöm a kommenteket, mert nagyon nagyon kedvesek. Köszi, hogy olvassátok és szeretitek a történetemet.



Még egy kis megjegyzés: A cseréket próbálom még ma kitenni, de ami azt illeti, most betegen fekszem az ágyban, így ez egy csöppet megnehezíti a dolgomat ( már megint panaszkodok -.-) Ja és látom sokan nem értitek miért kértem cserét mikor már volt. Ez azért van, mert kitöröltem a cseréimet és nem tudom kik voltak ott.


Utcsó megjegyzés:  nagyon szépen köszönöm a díjakat. Hogy kiktől is kaptam??
-   Killa23  (www.fox-hunting-by-killa.blogspot.com)
- Zsani alias Szozsa914 ( www.writerblogfantasy.blogspot.com)- Bianca   (www.vanillaparadise.blogspot.com)
 Mindenkinek köszönöm szépen, nagyon megtisztelő, hogy úgy gondoltátok meg érdemlem.
Hogy én kinek küldöm tovább??
Most konkrét neveket nem mondok, mert szerintem az összes író aki bátorságot érzett hozzá, hogy feltegye a törit a netre, megérdemli :))

Hát ez voltam én és a megjegyzéseim :DDD

Chapter Seven

- Te meg kiről beszélsz? Ki az a Szép Lány?- kérdezi Jass. Annyira össze van zavarva, hogy elfelejti mennyire mérges Marcora. 
- NE!!- sikítok rá Jassre. Már bent van a házban!
De még kiléphet, még elfuthat.
Marco felnevet.
-Édes!- suttogja oda nekem  incselkedve.  A düh ellepi az egész testemet és  most már ő irányít . A lábam magától mozdul.  Akaratlanul is  átlépem a küszöböt és követem Jasst a házba. 
Bent szokatlanul tömény a levegő. Először nem is látok semmit a füsttől. Amint belépek a házba  azonnal Jasst keresem. Kinyújtom a kezemet, mert csak azzal tudok tájékozódni. Aztán lassan kitisztul a szemem és már jobban látok. A házban minden redőny le van húzva így csak az ajtóból áramlik be a fény. A félelem lassan kúszik fel a torkomon. Megérzem, hogy bajban vagyok.
Ilyen lehet a gazellának mielőtt elkapja az oroszlán.  Az érzékszerveim  kiélesednek, tudom, hogy magamat kéne védenem de nem megy.
A sikoltást várom.
Mert tudom, hogy sikoltani fognak, tudom, hogy valaki megfog halni.
És én nem fogom tudni megakadályozni.
Lépteket hallok magam mögött.  A  kezem remeg a félelemtől és a reménytől. 
- Hogy, hogy még élsz?- kérdezi egy bágyadt hang mögöttem. Remeg a szám mikor válaszolok.
- Én..én nem tudom.-Az undor olyan mélyen hasít belém, hogy nem vagyok képes elfojtani. Az arcom megrándul.
Nem akarok vele beszélni, de a számat nem én irányítom.
Olyan mintha egy belső hang mondaná meg, hogy mit tegyek.
- Lehetetlen.- súgja már a fülembe. A leheletétől lefagyok.  Ugyanolyan a lehelete mint akkor mikor megölt.
Megölt.
El akarok futni de a lábam nem engedelmeskedik.  Valami azt súgja, hogy beszélgessek vele.
- Engedd el Jasst.- kérlelem. 
- Hisz ő is benne van.- mondja. A kirívó hangnem eltűnik a hangjából.
-Hol van?- kérdezem. Csak ő érdekel.
Valahonnan tudom, hogy engem már nem bánthat.
Tőlem már elvette azt ami a legfontosabb volt számomra, de őt még bánthatja.  Az agyam elkezd zakatolni.
Kb. két perccel előbb lépett be mint én. Két perc alatt nem tudnak  elbánni vele.
- Megmutatom. Gyere!- még mindig suttog, de már a előttem áll. Nem látom az arcát, túl sötét van. De  a keze ki van nyújtva. A tenyere ki van egyenesítve, olyan mintha arra várna,  hogy tegyek bele valamit.  A szavait újra lejátszom a fejemben és mikor rá jövök, hogy miért van kinyújtva a keze felsikoltok.
-Csak, hozd ide!- kérlelem. Képtelen vagyok arra amit akar.
- Na.. Most mi a baj?- kérdi, a hangja megint tele van kéjjel.  Az, hogy most a gyilkosommal beszélek, valami furcsa biztonság érzet kerít magába. A kezemet ügyetlenül  kinyújtom és a nyirkos kezébe csúsztatom. Amint megérzi a bőrömet a bőrén magához húz.  Beugrik, hogy akkor is ezt csinálta mikor megharapott.
- Olyan illatod van mint akkor este.. Olyan megnyugtató..- suttogja bele a bőrömbe.  A kezemet úgy csókolja meg mint a nevezetes királyfi a király lány kezét.
- Csak mutasd, hogy hol van.- a hangom remeg de már nem a félelemtől, hanem az undortól.
Még közelebb húz magához aztán hirtelen eltol magától, csak a kezemet fogja még mindig.
- Nem tudom.- vallja be kelletlenül. A kezemet olyan hirtelen rántom el, hogy ő észre sem veszi. Az egy perce érzett biztonság most már sehol sincs. Lenézek a kezemre, de azt olyan mocskosnak, undorítónak érzem, hogy gyorsan máshová pillantok. Bizonytalanul hátra lépek egyet- kettőt.  Egy kemény valaminek ütközök, de tudom, hogy nem falnak.
Ahhoz ez túl.. Puha.
- Te vagy az aki elbódította Marco fejét?- kérdi egy erős női hang a hátam mögött. Bizonyára a hang tulajdonosába ütköztem bele.  
- Kira- szól rá a női hangra Marco. Van a hangjában valami amitől borsódzik a hátam. De ugyanakkor örülök, hogy van még valaki rajtam, Marcon és Jassen kívül a házban. Talán ő majd segít megmenekülnünk.
Amilyen gyorsan csak tudok megfordulok.  Nem látom a hang tulajdonosát mert túl sötét van hozzá.
- Kira?  Így hívnak?- bár a hangból arra következtetek, hogy idősebb nálam de azt is tudom, hogy Marco mellett senki sincs biztonságban.  Hallom ahogyan Marco és az ismeretlen nő felnevet, de már nincs időm megkérdezni, hogy mi a nevetséges, mert a következő pillanatban már egy  hideg kéz szorul a torkomra. Próbálok védekezni de ő ellöki a kezemet. A tenyere a nyakam köré szorul, belém fojtja a levegőt. Mikor megpróbálok kiabálni a kéz még erősebben szorítja a nyakamat, felemel a földről. Érzem ahogy a tüdőmet elárasztja a pánik. Vonaglok, ki akarok szabadulni. Nem a gyilkos szorítás elöl akarok menekülni, inkább a fájdalom elöl. A lábaimmal próbálok belerúgni a lányba de túl messze áll tőlem. Érzem ahogyan elernyednek a lábaim. 
- Kira!- hallok egy ismeretlen hangot. A hang parancsoló, de ugyanakkor teljesen hideg.
-KIRA!- most már ordít. A kéz egyszer csak elenged. A lábaim összecsuklanak, levegő után kapkodok.
- Jól van, na.. - mondja a fojtogatóm. 
- Jól vagy?- kérdezi Marco. Semmit sem látok és nem tudom, hogy kik vesznek körül
- Kik maguk?- kérdezem de a hangom elcsuklik.
- Vidd be a nappaliba, Marco.- utasítja Marcot az a hang aki rá szolt Kirára. Marco alám fekteti a két kezét és gyengéden felemel.  A fejem hátra bicsaklik de nincsen erőm megtartani magamat.  Becsukom a szememet és mikor újra kinyitom már egy világos, tágas szobában vagyok. Marco még mindig a kezében fog.
- Kira, kérj bocsánatot.- hallom megint az idegen fiú hangját.
- Letegezett! Nem fogok bocsánatot kérni.- mondja Kira kissé sértett hangnemben.
-Kira!
-  Jól van, jól van!- lépteket hallok magam mellett.- Bocsánat azért, mert majdnem megöltelek.
- Az nehezen ment volna.- krákogom vissza. Még mindig érzem a tenyerét a torkomon. De már nem félek.
- Mégis miért?
- Egyszer már megöltek.- suttogom.
 Nem érzek semmit. Megint elönt a nyugalom. A semmi érzése.
- Marco?- kérdezi a fú hang.
- Majd máskor, jó?- most először hallom Marcot félelemmel beszélni.
- Nincs máskor. Ha én és Kira nem találjuk elég biztonságosnak ezt a helyet tovább állunk.
- Bánom is én.. Akkor majd egyedül megyek vadászni.- válaszol Marco ingerülten. Mikor kiejti az a szót, hogy "vadászni" meg remegek. Bizonyára Marco is megérezte, mert szorosabban  szorít magához.  Kezd vissza térni az erőm.
- Engedj el!- nem kérem, parancsolom. A saját lábamon akarok állni.
- Igen, engedd el!- parancsol rá Kira is. Marco bár kelletlenül de gyengéden letesz a földre.
Nagyon jó érzés megint a saját lábamon állni, bár egy kicsit még imbolyogok.
-Ideje lenne beavatni a lányt.- kezdi a fiú. Kira helyeslően krákog egyet és leül az ósdi kanapéra.
- Marco? A te Utódod. Te kezded.
- Utód? Tessék??- kérdezem, teljesen össze vagyok zavarodva.  Marco Kira mellé ül és lassan rám emeli a szemét. A szemében nem látok semmilyen gonoszságot, csak megbánást. Tudom,
hogy utálnom kellene. Hiszen véget vetett az életemnek, de nem tudom gyűlölni.
A szeme olyan ismerős.
- Nem muszáj beavatnunk. Van más lehetőség is!- Marco szinte könyörög.
- Akkor nem is adunk neki esélyt, hogy élhessen?!- kérdezi ingerülten a fiú.
- Csak várjunk egy kicsit vele.
- Majd én eldöntöm, rendben?- kérdezem  egy kicsit hangosabban és élesebben mint illene.
- Ne ti döntsétek el, hogy mit szabad és mit nem. Nem lehet sokkal rosszabb mint az hogy a gyilkosomon kívül senki nem lát, mert halott vagyok.  Majd én eldöntöm!
- Rendben. De te akartad.- egyezik bele Marco. - Mi nem emberek vagyunk, nekünk nincsenek érzelmeink.- vág bele a mondandójába.
- Minket nem érint meg egy ember halála, nekünk ez a természet rendje.- kapcsolódik be Kira is a beszélgetésbe.
- De mégis kik vagytok?- kérdezem de a hangom elcsuklik. Rosszul vagyok attól amit eddig hallottam.
- Vámpírok.- érkezik az egyszerű válasz a kérdésemre. Először elborzadok aztán nevetni támad kedvem.
- Mint az alkonyatban? Várjatok kitalálom ti sem eszetek embert mert ti "jók" vagytok. És akkor én lennék az aki bele szeret valamelyik vámpírba?- tudom, hogy rosszul teszem de elnevetem magamat. Ez olyan abszurd, hogy fel sem merül bennem, hogy igaz lehet.  Látom, hogy Kira arca elsötétedik de nem törődök vele, tovább nevetek.
- Az a film csak egy  hollywoodi koholmány, ez a valóság.- Hallatszódig a hangján, hogy nagyon mérges de én nem törődök vele.
- Szép Lány! Ez fontos, és ami még rosszabb valódi- jegyzi meg halkan Marco. A hangja halk de ugyanakkor parancsoló és hideg.   A torkomra fagy a nevetésem. 
- Tehát abból amit a filmben mondanak rólatok semmi nem igaz?- kérdezem kétkedve. Egyszeriben mindent sokkal tisztában látok mint eddig. Felrémlik, hogy mikor először láttam Marcot olyan volt mintha már évszázadokkal korábban is élt volna. És ez az egész, félhomályos, öreg ház. Kitépte a húsomat és ivott a véremből.  Minden össze vág.
 Hátrálok pár lépést és szememmel a kijáratot keresem. Ezt bizonyára a többiek is észre vették, mert Kira egy szem pillantás alatt a hátam mögé kerül.
-Mi nem azért ölünk, hogy vérhez jussunk. Nekünk nem a vér, az érzelmek kellenek.-  fojtatja Marco.- Nekünk nincsenek érzelmeink, talán ezért is tudunk ilyen sokáig életben maradni. A vér amin keresztül legalább egy kicsit emberinek érezhetjük magunkat. Innen szerzünk boldogságot, fájdalmat. 
-Meg persze finom is.- kotyog bele megint Kira, mire a fiú rá morog. Erre Kira összébb húzza magát és védekezően felemeli a kezét.
- Tehát az, hogy ez az egyetlen ételetek és hogy meghalnátok nélküle mind hazugság?- kérdezem, de mire kimondom a kérdést már nem is érdekel. Tudom, hogy félnem kellene de egyáltalán nem félek. Inkább olyan mintha végre.. végre itthon lennék. Mióta Kyle rám talált, azaz én találtam Kylera olyan érzésem volt  mintha nem tartoznék oda. Mintha nem tartoznék a világba.
De most, hogy velük beszélgetek..  Most tartozom valahova.
- Nos az igaz, hogy nincs szükségünk olyan ételekre mint az embereknek, de megtudjuk enni. Előbb utóbb biztos bele örülnénk, hogy nincsenek érzelmeink de nem. Nem jelent feltétlenül halált az ha nem iszunk vért.- látszik Marcon, hogy megnyugodott, hogy elfogadom ténynek a létezésüket és nem kérdőjelezem meg azt.
- Többen is vannak?- kérdezem és remény érzettel tölt el, hogy talán többen is vannak .
- Mi nem tudunk róla, hogy lennének még, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek is.- Mikor végig nézek rajtuk a szemükben ugyanolyan reménykedést látok mint amit én is érzek.
- Az előbb még halálosan féltem de most már teljesen nyugodt vagyok. Meg sem rémülök attól amit hallok.- jegyzem meg halkan. Mikor hallom, hogy hangosan gondolkodom elszégyellem magamat.
- Mindannyiukkal így volt. Majd megszokod.-  böki oda nekem Kira.
- Akkor, most én is vámpír vagyok? Ti is halottak vagytok?- kérdezem.
- Voltunk. Ha azok lennénk akkor senki sem látna.- jegyzi meg halkan a fiú.
-Jhos,  nem biztos hogy ő  is át fog alakulni. Nézd, még egész halvány.- mondja Marco a Jhosnak nevezett fiúnak.
- Át alakulni? Olyan leszek mint ti?- Hirtelen olyan érzésem támad, ami akkor fogott el utoljára mikor az első ovis napomon nem fogadtak be a "nagy fiuk" és egyedül kellett játszanom.
- Még nem biztos!- kiabál rám Marco. A hangjától össze rezzenek, de nem azért mert félek. Inkább azért mert valahogy  vágytam  erre a hangra. Akaratlanul is közelebb húzódok hozzá.
- Marco már alakul. Nézd!- rivall rá Marcora Jhos. Arra vágyok, hogy mikor felel Marco, hogy megint hallhassam a hangját. Mikor arra gondolok, hogy én undorodtam ettől a hangtól, hogy nem akartam, hogy megérintsen akkor nevetni támad kedvem.  Marco rám emeli a szemét és hátrébb lép.  Egy kis részem azt mondja, hogy álljak meg és fussak el de nem hallgatok arra a részemre.
-  Ja igen, Jasst akartad látni.- szólal meg Kira. Látszik rajta, hogy csak azért szólalt, meg, hogy véget vessen  a kínos pillanatnak.
- Jass!- kiáltja el magát. A  hangja.. Olyan.. olyan mint a márvány.   Hallom, hogy valaki lerobog a lépcsőn.
- Kira éppen Naturalt szeretném megölni.- előbb hallom a hangját mint látnám. Mikor meghallom mit mond elszorul a torkom, mert félek, hogy újra bajba keveri magát.  De mikor látom, hogy belépve mosolyog megkönnyebbülve sóhajtok  fel. Marco is elmosolyodik és Jass mellé lép. Szokatlan ürességet érzek mikor nincs mellettem Marco. De még idejében meg fékezem a lábamat így nem lépek Marco után.
- Tehát felfogtad, hogy az a lány egy senki volt?- kérdezi Marco, de a hangja nevet. Nem tetszik, hogy így beszél rólam.  Jass arca egy pillanatra elsötétül és gyilkos harag tűnik fel rajta, de aztán ő is elmosolyodik.
- Végül is lesznek még lányok nem? Bocs, hogy az előbb úgy letámadtalak.-  kér bocsánatot Marcotól és játékosan vállba böki. Marco vissza bokszol, erre mind ketten elnevetik magukat.
Én meg sem tudok szólalni a meglepetéstől. Nem értem, hogy hova tűnt az a szerelem amit a szemében láttam mikor belépett a házba.   Hátba támadva érzem magamat. Kira elmosolyodik mikor látja az elkínzott arcomat.
- Nos kedves Jass. Most, hogy már megtudtuk nem éreztél semmit a lány iránt.. Lenne egy kis bejelenteni valónk.- és cinkosa rám kacsint. Erről akaratlanul is az jut eszembe, hogy pont ezt szokták csinálni a barát nők egymással.
De én nem vagyok a barát nője.
- És mit is? Ja, igen jut eszembe bocs, hogy nem tudtam elmenni vadászni de más dolgom volt.- mondja Jass és a hangjában lévő könnyelműség elkápráztat. Pont olyan mintha ő is a "család" tagja lenne.
- Jass is vámpír?- kérdezem és reménykedek, hogy a válasz igen lesz, mert nagyon szeretném ha ő is láthatna és hallhatna engem, mert így leordíthatnám a fejét.
- Nem. Ő csak tudja rólunk az igazságot és  el szokott járni velünk a vadászatra.- mondja Jhos.
- Te meg kihez beszélsz?- kérdezi Jass. A szemében a felismerést vélem felfedezni.
- Jogos kérdés. Hogy is hívnak?- fordul hozzám Jhos.
- Bree. Bree  Jacquelnek.- válaszolom magabiztosan.  Most végre kilép az árnyékból így van alkalmam megcsodálni. Barna haja és barna szeme van. Az egész test felépítése leginkább egy bokszolóéhoz hasonlít.
- Hm. Bree, szép név.- hümmög Marco. Mikor meghallom a hangját magamban felsikítok az örömtől.
- Bree? Honnan tudsz te Breeről?- kérdezi Jass de én látom a szemén, hogy már mindent tud.
- Marco megölte Breet. És Bree még mindig itt van közöttünk. Azaz ő is vámpír.- sorolja a tényeket Kira.
- Király- csúszik ki a számon.
- Nem. Az lehetetlen.- suttogja Jass.
- Mégsem egy kis senki volt?- kérdezi Marco nevetve.  A nevetésétől gyöngyözik a hátam. Hirtelen nagyon melegem lesz és úgy érzem mindjárt meggyulladok.
- Azt hiszem nem vagyok valami jól. Egy kicsit melegem van..- de nem tudom befejezni, mert Marco előttem terem és befogja a számat.
- Jhos kezdődik. Hova vigyem?- kérdezi páni szerűen Jhostól. Nem értem mire ez a nagy félelem hiszen csak melegem van.  Hirtelen sokkal tisztábban látom Jasst mint a többieket.  A szemem a nyakára ősz pontosít. Látom az ütőerét amint gyorsabban dobog, majd lelassít. A bőre hirtelen olyan puhának és gyengének látszik. Könnyű szerrel átszakíthatnám.
- Engedj oda!- kérlelem Marcot. Még mindig fogja a számat de már nem olyan erősen.
- Talán az erdőbe. Nem ott túl sokan vannak, nem  szabad hogy meglássák mikor látható lesz.- morfondírozok Jhos.  Érzem ahogyan lassan a lábaim megerősödnek. Tudom, hogy képes lennék bármire.
Csak Jassre és a nyakára vagyok képes figyelni.  Egyszeriben átlátok a bőrén. Látom ahogyan a vér gyorsabban áramlik a szervezetében.
- Mi történik?- kérdezi Jass.  Felkiáltok, mert  a hangja olyan hívogató, hogy nem tudok ellen állni. Bele harapok Marco kezébe mire ő felordít és elenged. Amit szabad vagyok Jass felé  vetem magamat.
- Kira!- ordít a lányra Jhos. Még mielőtt elérném Jasst Kira előttem terem és lefogja a kezeimet.
- Jhos el kell vinnünk innen!- Jass vére egyre jobban lüktet és én már nem is akarok ellen állni neki.  
- Várjatok!- kéri őket Marco. Elém lép és így nem látom Jasst.  A vérét viszont jobban hallom mint eddig. Pontosan tudom, hogy hol  a legmelegebb.
 - Bree állj le!- parancsol rám higgadtan.  Szinte nem is hallom, hogy mit mond csak Jass arca érdekel. Csak a vérére tudok gondolni. Végig pörgetem, hogy miként fogom bele vájni a fogamat a bőrébe, hogy utána kiszakítsam azt.
- Bree te szereted őt!- hallom  de már egész távolról Marco hangját.
- Ez így nem fog menni. El kell vinnünk, most. Marco fogd a kezét én fogom a derekát.- adja ki a parancsot Jhos de én csak a szavakat hallom, nem fordítok rá figyelmet hogy meg is értsem őket.
- Rendben. De így nem fog menni. Kira van még nálad a morfiumból?- kérdezi Marco megtörten és bár már nem rám figyel még mindig előttem áll.
-  Már vártam mikor fogod megkérdezni.- érzem,  hogy valaki megszúr valamivel a vállamon és utána minden elsötétül. Csak a kínzó érzés maradt.


Baszus ezek szerint nem tudok írni. Ez is elég gyenge lett de ez van ezt kell szeretni.
Az előző fejezetemhez csak négy komit kaptam, tehát megint lesz komihatár.
Bocsi de tényleg kell!! 
A komithatár pedig 9! Tudom, rohadt sok de amíg össze gyűlik van időm megírni a  kövit.  Azt is tudom, hogy nagyon ritkán van friss de egyszerűen nincs időm, se kedvem hozzá... Na de komizzatok és szeressetek :D