Chapter Four

Nem értem miért kell ilyen messze mennünk az iskolától. Már vagy húsz perce gyalogolunk. Bár nagyon jó érzés ahogyan Kyle a kezemet fogja, mégis megszeretnék már meg állni.
Fáradt vagyok és éhes is. Szeretném látni Jasset.
-Őt nem láthatod többé.- feleli Kyle, mikor megkérdezem, hogy mikor megyünk Jasshez.  A válaszára kétségbe esek. Hogy, hogy nem láthatom többé? Mégis miért? Aztán a kétségbe esésemet felváltja a düh. Ki  Kyle nekem hogy meg mondja láthatom-e a barátomat vagy sem?
Megállunk. A régi sport centrum ajtaja előtt vagyunk.  Pár éve jelentették ki, hogy használhatatlan. Pontosan az után miután egy fiatal lány meghalt, mert nem volt megfelelően biztosítva, mikor falat mászott.
A dühömet felváltja a kíváncsiság.
-Túl sok érzelem.- jegyzem meg Kyle háta mögött. Amint meghallja a hangomat rögtön felém fordul.
-Kyle! Te tudod mi történik velem?- kérdezem reménykedve, hogy talán ő majd segít ebben. Ő keserűen bólogat.
-Gyere, menjünk be. Ott majd mindent elmagyarázok.- mondja és újra megfogja a kezemet. Kelletlenül de követem.  Mikor belépünk a sport center ajtaján, szorosabban kezdem szorítani Kyle kezét. Az egész úgy néz ki, mintha már tíz éve nem jártak volna itt. A sport felszereléseket egy helyre pakolták a terem legvégébe, a terem többi része üres. Pontosabban az ön kormányzat üresen hagyta itt.
A terem közepén egy nagy kanapé van állítva amit már ellepett a kosz és a por. A kanapé mellett egy kis asztalka van amin egy poros pohár és egy tál van elhelyezve.   A terem többi részében mindenhol lim-lom van amit az az elmúlt időben hordtak ide az emberek. Kyle bátorítóan rám mosolyog, mert érzi a kéz fogásomban hogy remegek.
-Semmi baj. Ez csak szemét.-  a baj az, hogy pont emiatt félek ennyire ettől a helytől. Pont olyan  mint a sikátor kicsinyített mása. Próbálok mosolyt erőltetni az arcomra és magabiztosan válaszolni.
-Tudom.. Csak szeretnék már haza menni, semmi más bajom nincs.- még én is  érzem a hangomban a hamisságot, de nem akarom elárulni Kylenak, hogy mi történt velem a sikátorban. A szabad kezét felemeli és megcirógatja a karom. Akaratlanul is  megborzongok, olyan jó érzés. Érzem, ahogyan az elégedett sóhaj felszakad a torkomból de nem tudom megállítani. Mikor Kyle meghallja elmosolyodik de nem hagyja abba a karom cirógatását. Az agyam minden részét Kyle arca tölti be. Megrázom a fejemet, mikor rá jövök, hogy kezdek bele esni.
Jass a pasim. Én szeretem Jasst.
Mondogatom magamnak folyton, de nagyon nehéz úgy szeretni Jasst, ha egy iszonyat jó pasi a karomat cirógatja. Minden akarat erőmet latba kell vetnem mikor hátra lépek, hogy Kyle ne érjen el a kezével.
Jass a pasim. Én szeretem Jasst.
-Mi történt velem?- kérdezem, mert már kezd nagyon kínos lenni a csend. Kyle arca eddig lágy és kedves volt, de most megkeményedett.
-Bree, ezt nehéz elmagyarázni. Te.. Te azt hiszem, hogy...- kezdett bele elég döcögősen Kyle.   Akármennyire is ideg tépő a pillanat, el mosolyodok, mert olyan aranyos mikor nem tudja, hogy mit mondjon.
Jass a pasim. Én szeretem Jasst.
Az agyam most már automatikusan mondogatja ezt, mindig mikor Kylera gondolok.
-Még nem is ismerjük egymást!- jelentem ki, mert hirtelen sokkal fontosabb lesz, hogy megismerjem mint hogy megtudjam mi folyik körülöttem. Kyle elmosolyodik és látom a szemében, nagyon boldog, hogy nem kell rögtön a legnehezebb résszel kezdenie. Kedvesen kinyújta a kezét felém.  Mindennél jobban vágyok rá, hogy megfoghassam, hogy érezhessem a keze melegét de megint eszembe jut Jass.
Nem felejthetem el ilyen könnyen Jasst. Hisz végül is szeretem, vagy mi.
Így nem fogadom el a kezét, csak intek, hogy üljünk le a kanapéra. A szívem majd kiugrik mikor látom, hogy csalódott mert nem fogtam meg a kezét. Leült mellém a kanapéra és várakozás teljesen rám nézett.
-Mi a teljes neved? Hány éves vagy? Hol laksz? Van barátnőd?- az utolsó kérdés szándékom ellenére csúszott ki a számon. Valószínűleg ez is azért van, amiért nem tudom kontrollálni az érzéseimet.
Mikor Kyle meghallja az utolsó kérdésem elmosolyodik de nem fűz megjegyzést hozzá. Kényelmesen hátra dől és elkezd mesélni.
-A teljes nevem Kyle Harris , Quanticoban születtem és ott is nevelkedtem 14 éves koromig. A születésnapom előtti nap a szüleim elmentek tortáért, de nem jöttek vissza. A kocsijuk bele futott a helybéli folyóba. Nem élték túl.-  Bármennyire is próbálja eltitkolni a fájdalmat a hangjában, nem sikerül neki.- Attól kezdve a nagyszüleimnél nevelkedtem 16 éves koromig, mert akkor meghalt a nagymamám. Utána ide jöttem  San Franciscoba és most itt élek.  Van egy másod állásom a helyi kávézóban, abból a pénzből tartom el magamat.-  tudom, hogy csak azért mondja úgy mintha felolvasná, hogy könnyebb legyen neki beszélni erről.  Mikor a szemembe néz látom rajta, hogy jobban megviseli ez mint mutatja.
-És nem nincs barátnőm.- nevet fel. Én is vele nevetek de csak azért, hogy tovább hallhassam a mély, öblös hangját.
-Sajnálom- jegyzem meg. Ő keserűen elmosolyodik.
-Én is.- hagyja rám, de látszik, hogy nem hisz nekem. Nem bírok tovább megálljt parancsolni magamnak, a nyakába vetem magamat. Ő egy kissé meglepődig de viszonozza az ölelést.
-Tényleg sajnálom.- súgom bele a fülébe. Azt hiszi, hogy nem tudom milyen az, ha valaki elveszít valakit. Pedig pontosan tudom.
-Tehát ennyit lehet tudni rólam.- jegyzi meg, de nem enged el.
-Szóval egyedül laksz?- kérdezem, mert nem tudom elhinni, hogy ez igaz. Ő bólint de látszik az arc kifejezéséről, hogy nem akar többet magáról beszélni. Most rajta van a sor, hogy várakozás teljesen nézzen rám. Én követem az ő példáját és én is hátra  dőlök.
- Ha jobban bele gondolok egész szép életem van.  A családom minta család, jó jegyeim vannak. Itt születtem és szerintem itt is fogok meghalni.- Kyleom, és egy macskám.- úgy érzem ezek teljesen felesleges információk, Kyle
Kyle észre veszi, hogy nem tudok mit mondani.
-Szóval, most már elmondod, hogy mi történik velem?-kérdezem megint. Látszik Kyle arcán, hogy tudja nem tud kibújni a kérdés alol.
-Bree. Sajnálom, hogy ezt nekem kell közölnöm, de azt hiszem, hogy te.. te meghaltál.- nyögi ki végre Kyle. Biztosra veszem, hogy csak viccel ezért felnevetek. 
-Az lehetetlen!- kiáltok fel miközben még mindig kacagok. de eszembe jut, ahogyan Marco elköszönt tőlem, olyan fáradt voltam és sok vért vesztettem.  A nevetésem a torkomra fagy. Minden meg volt ami egy halálhoz kell. 
-Az lehetetlen.- most már inkább sikoltok.  Felpattantam a kanapéról. Az nem lehet, hogy meghaltam. Lehetetlen! Kyle csak viccel velem, próbálta elhitetni velem az agyam de legbelül tudom, hogy igaza van Kylenak.  A szoba elkezd forogni. Hányingerem van.
-Nem,nem..  soha, nem lehet.
-Bree, semmi baj.- próbál nyugtatni Kyle, de semmit sem ér el vele.  A szoba egyre jobban forog.
-NEM LEHETEK HALOTT!!!- ordítom Kyle arcába.  Sajog a fejem, és még mindig hányingerem van. Megbicsaklik a lábam, elesek de nem érdekel.   Nem, nem lehetetlen, soha nem! Minden egyes porcikám az információ ellen tiltakozik.
-Soha- lehelem és minden elsötétedik.

/Kyle szemszöge/

Mikor látom hogy eldől gyorsan oda sietek. Elájult. Mindig elájulnak mikor közlöm velük a hírt. Gyengéden felemelem és a kanapéra fektetem. Olyan gyönyörű arca van.  Szinte megborzongok, hogy milyen szép lány.
Vajon ki ölhette meg? Ki lenne olyan kegyetlen, hogy egy ilyen gyönyörűséget megöl?
Mosolyogva emlékezek vissza arra a pillanatra mikor  még az életünkről beszélgettünk. Olyan aranyos volt mikor megkérdezte, hogy van-e barátnőm.
Persze ez mind azért van mert az elején még minden érzést felnagyítva éreznek.
Ha szeretnek valaki azt nagyon szeretik, ha gyűlölik akkor meg is tudnák ölni.  Nem tudnak parancsolni az érzelmeiknek.
Sajnálom ezt a szegény teremtést. Nem kellett volna még meghalnia.
Tudom, hogy még nem fog egy hamar felébredni, így leülök mellé a kanapéra, hogy tovább csodálhassam..


Ezt az utolsó pár sort azért tettem be, Kyle szemszögéből, hogy láthassátok milyen lenne ha nem csak Bree szemszögéből írnék.
Nekem nem tetszik annyira a fejezet, mert  nem volt ihletem hozzá.. Elég rossz kedvem van mostanában és ez az írásomra is kihat.
Komment határ: 6!! Tudom, hogy minden író azzal nyaggat, hogy írjatok hozzá kommentet, de tényleg fontos lenne számomra.. Lehet, hogy egy kicsit kihozna a depimből...