Chapter Five/ nem az egész.. Bocsánat

Amikor magamhoz térek, nem jövök zavarba. Pontosan tudom, hol  vagyok, úgyhogy a szememet csukva tartom, és ügyelek arra, hogy a lélegzetem egyenletes maradjon. Megpróbálok mindent  megtudni  a pontos helyszínemről, amennyit csak lehet, anélkül, hogy elárulnám, magamhoz tértem.
Éhes vagyok. A gyomrom csikar, görcsbe rándul és mérges hangokat ad ki magából. Nem hiszem, hogy ezek a hangok elárulnának-, biztosra veszem, hogy álmomban is  korgott és panaszkodott.
A fejem borzasztóan sajog. Nem vagyok  biztos benne, hogy a kimerültség miatt, vagy amiatt, hogy beütöttem. Valami kemény felületen fekszem durva, és.. likacsos. Nem sík, hanem furcsán legömbölyített, mintha egy nem túl mély edényben feküdnék.
A nyakam és a hátam csak úgy lüktetett, de nem attól a póztól amiben feküdtem.
Sötét van. Ezt anélkül is megtudom állapítani, hogy ki kelljen nyitni hozzá a szememet. Nem koromsötét, de elég sötét.
A levegőt még dohosabbnak érzem mint korábban- nedves, rozsdás és valami  furcsa, fanyar mellékíz keveredik benne, ami mintha a torkomban ragadt volna. Hallom, hogy víz hangzik  a lélegzetem, úgy  hét méterről.
Valami éles hang, közelről  hozzádörzsölődött  a talajhoz a fejem felett.
Felsikoltok, és a hangom fül repesztőnek tűnik a szűk helyen. A szemem tágra nyílik. Odébb ugrok a baljós hang forrásától. Ennek következményeként legurulok arról a valamiről amin épp fekszem. A kezem az arcom elé repül,hogy megvédje, a fejem pedig fájdalmasan neki csapódik a falnak.
Homályos  fény rajzolja ki a tökéletes kerek bejáratát a kicsi szobának. Kyle félig ijedt, félig kíváncsi arccal hajol be a nyíláson. Az ajka elkeskenyedik a félelemtől..
Nem mozdul csak rémülten bámul, miközben a szívem újra elindul és a légzésem egyenletesebbé válik.  Mikor a szemébe nézek újra megáll az idő.
-Szia.- lehelem.  Látszólag arra várt, hogy mondjak valamit, mert most felém indul. Olyan indulatosan és szenvedélyesen szeli át a szobát, hogy biztos vagyok benne, meg fog csókolni.
De mikor elér hozzám, nem veszi a kezébe az arcom, hogy szenvedélyesen megcsókoljon, nem ölel át és kényszerít rá, hogy visszaöleljek.  Csak mélyen a szemembe néz.
- Jól vagy?-kérdezi és fürkészve néz végig a testemen. Lép egyet előre és így olyan közel kerülünk egymáshoz, hogy könnyű szerrel megcsókolhatna. Gyengéden megfogja a kezével az állam és közelebb húzza az arcom.  Kellemes bizsergés fut végig a testem, mikor  a szemembe néz.
- Igen, csak nem rád számítottam. - mondom, de a hangom nem  erősebb a suttogásnál. Kyle még közelebb  hajol hozzám és így már érzem, a mentolos leheletét mikor újra megszólal.
- Ki tette ezt veled?-kérdezi és végig simít a nyakam azon részén ahol Marco megharapott.  Tehát észrevette.  Végig nézek magamon és legnagyobb csodálkozásomra már nem a véres szakadt ruháim vannak rajtam. 
- Te átöltöztettél?-kérdezem és máris megbánom, mert nem akartam elrontani ezt a tökéletes pillanatot. Ő csak elmosolyodik és (ha ez lehetséges) még közelebb hajol.
- Nem bírtam nézni, hogy abban a ruhában voltál. Baj?- kérdezi ártatlanul és a hangjára meg rogy a lábam. 
- Ne.. nem- dadogok vissza, mert egész ideges leszek, mikor rá jövök, hogy látott meztelenül.
Felkacag. Nem tudom türtőztetni tovább magamat. Túl sok az érzés. Annyira kívánom Kylet, olyan gyönyörű, kedves és gyengéd. Karjaimat lassan a nyakába fonom és közelebb húzom magamat hozzá. Semmire sem vágyom jobban, mint az ajkára, olyan érzéki, olyan hívogató.
Mikor észreveszi, hogy mi a szándékom a derekamra fonja a kezét. Tudom, hogy ő is arra vár, mikor teszem meg az első lépést. De én még húzni akarom ezt a csodálatos pillanatot. 
-Nem. Nem lehet.- mondja Kyle és eltol maga elől. Én össze zavarodottan nézek rá. Nem értem mi változott ebben a pár pillanatban. Tudom, hogy ő is akarta. Láttam a szemében, hogy szeretné ha megcsókolnám. Kezét még mindig a derekamon tartja de már nem szorítja olyan erősen. Még mindig kívánom őt, de most, kezd kitisztulni a fejem.  Egy gyors határozott mozdulattal hátra lépek. A szenvedélyemet felváltja a bizalmatlanság és kíváncsiság.
-Bocsánat. Nem tudom, mi történt velem. Egyszerűen nem tudok uralkodni magamon.- szabadkozok az előbb történtek miatt. Megint eszembe jut Jass és nagyon elszégyellem magamat.
-Engem is elkapott a hév. Nem csak a te hibád.- a hangja hideg lett és kimért.  Nem tudom, hogy miért ilyen. nem tudom mi történt a között, hogy át szelte a szobát értem és a között, hogy eltolt maga mellől.
-Hol vagyok?-kérdezem és próbálok ugyanolyan hidegen beszélni mint ő.
-A szobámban. Mikor elájultál a sport centerben úgy döntöttem amíg nem találunk ki valamit, hogy mi lesz veled addig itt fogsz lakni.- az, hogy említette a sport centert mindent vissza hozott.  A testem össze rándul, tiltakozik, a még több fájdalom ellen.  Szememet össze szorítom, de minden próbálkozásom ellenére vissza húz az emlék.  Mikor újra kinyitom a szememet, már a sikátorban vagyok. De nem látok semmit, csak a sűrű ködöt, semmi mást.  Nem értem. Nem tetszik.  Hol van Marco?
És abban a pillanatban meglátom. A kisbaba fölött térdel és már ott van a kezében a tőr. Becsukom a szemem, hogy ne lássam mikor meg teszi. De nem hallatszódig fel a csecsemő sikítása. Valaki megakadályozta! Ismerem fel az egyszerű tényt. Kinyitom a szememet, hogy lássam kié volt a hős tett össze szorul a torkom.
Mert én voltam aki megakadályozta. A baba felett térdelek és fogom Marco tőrét, hogy azt nehogy a babába szúrja.  Marco rám néz és egy gyors mozdulattal belém szúrja a tört. Én felsikoltok és holtan össze rogyok.
Marco lassan néz végig s holt testemen, utána feláll és eltűnik a ködben.
Angel még él.
Megmentettem a baba életét. 
-Bree?! Bree!- hallatszik fel Kyle  hangja a hátam mögött. Becsukom a szememet és hagyom had térjek vissza Kyle szobájába.
-Jól vagyok.- nyugtatom meg Kylet, bár a hangom elcsuklik a mondat végén. Egyre gyorsabban  veszem a levegőt és érzem ahogyan össze csuklanak a lábaim.
Kyle még azelőtt megfog, hogy elesnék. Könnyedén felkap és kivisz a sötét szobából. Mikor kiérünk a szobából egy kis folyosón haladunk végig. A folyosó fala tele van képekkel, festményekkel. A folyosóról egyenesen egy kis szobába megyünk át. Itt nincs semmi csak egy francia ágy és egy kanapé. Kyle az ágyra fektet de én rögtön fel is ülök.
-Megmenthettem volna.- rohamozott meg a felismerés.
-Kit?- kérdezi Kyle és a hangja  teljesen tárgyilagossá válik.
-Angelt. Megmenthettem volna, igaz az életem árán, de megmenthettem volna.- hüppögök.  Megmenthetted volna őt Bree, nem kellett volna meghalnia!! ez az egy mondat jár a fejemben.
Hisz olyan kicsi volt, és védtelen. Az, hogy Angel él a képzeletemben sokkal rosszabb mint, hogy újra és újra meghalna.
Élhetne még.
Megismerhetné az anyját,lehetne gyereke, elmehetne gimnáziumba,  lehetett volna barátja.
-Kikapcsolhatod őket Bree- szólal meg halkan Kyle.  Nem tudom miről beszél de nem is érdekel.
Mi értelme van bárminek is, mikor Angel már nem él?
-Az érzelmeket, Bree. Kikapcsolhatod őket.- mondja már hangosabban Kyle. Egyszerre sokkal jobban figyelek rá.
-Lehetséges?- kérdezem reménykedve. Nem kéne többet éreznem ezt a fájdalmat?
Kyle bólint és rám néz.
- Igen. De csak te dönthetsz róla.- mondja.
Lehunyom a szememet és várom, hogy elmúljon a fájdalom. Először nem történik semmi, de aztán valamilyen bizsergést érzek.
Olyan mintha fokozatosan ürülnék ki, mintha egy lyukas vödör lennék amin minden átfolyik.
Lassan eltűnik a fájdalom, a szeretet, a szomorúság.
Mintha minden érzésemet tova fújta volna a szél. Már nem érzek semmit, olyan mintha csak kívülről figyelném az életemet.
Elégedetten nyitom ki a szememet.
-Köszönöm.- sóhajtom. Kyle szomorúan bólint és feláll mellőlem.
-Pihenj még. Hosszú nap áll előttünk.- mondja és kimegy a szobámból. Én elégedetten bújok be az ágyba.
Amint leteszem a fejemet  már alszok is.


tudom, tudom.. nem történt benne semmi még is tök hosszú... Mostanában valahogy nem megy az írás...
Úgy döntöttem, hogy ez egy átvezető fejezet lesz. Eddig még csak azt alakítottam a töriben, hogy legyenek ilyen alap kérdések amiket majd tisztázunk a történet folyamán.
Pl.: Miért arany a baba vére és miért tud beszélni?Kyle és Bree össze jön-e? Marco vámpír-e? Mikor Bree utoljára látta Jasst, akkor miért  gyászolt valamit Jass? Vajon tudta-e Jass, hogy Bree megfog halni, és ezárt gyászolt, vagy csak a csecsemő miatt volt szomorú? Vajon miért látta Bree Sella emlékeit mikor még öntudatlan volt?  Vajon hogy fogja kezelni Bree az "érzelem mentes" életet?... stb.stb.
Értitek?
Na akkor a komihatár még mindig 6, de lehet, hogy megfogom  emelni 7re.. még nem tudom.
Na akkor gyertek és komizzatok :)