-Bree, mennünk kell! Gyere!- hangzik fel Kyle hangja a jobbomról. Gondolom azt hiszi, hogy alszok.
Úgy fél órát aludtam, de utána rögtön felpattant a szemem és azóta sem tudok elaludni.
Úgy fél órát aludtam, de utána rögtön felpattant a szemem és azóta sem tudok elaludni.
Nem tudom, hogy miért vagyok képtelen az alvásra.
De érzem, hogy valami hiányzik, valami.. csak nem tudom, hogy mi.
De érzem, hogy valami hiányzik, valami.. csak nem tudom, hogy mi.
Kyle gyengéden megrázza a vállamat.
Már párszor bejött a szobába de aztán mindig ki is ment. Gondolom nem akart felébreszteni.
Lassan megfordulok és látom, hogy az ágy szélén ül.
-Szia.- mondom és direkt rájátszottam a hangomra, hogy azt higgye most ébresztett fel.
-Szia.- köszön vissza és látom rajta, hogy tényleg siet valahova.
- Hova kell mennünk?-kérdezem nyugtalanul. Nekem ugyan nem kell sehova mennem.
Ugyanis én halott vagyok!
Mikor kimondom gondolatban, nem érzek semmit. Se gyászt, se szomorúságot.. semmit.
Mikor kimondom gondolatban, nem érzek semmit. Se gyászt, se szomorúságot.. semmit.
-Meg kell mondanunk a szüleidnek, hogy meghaltál.- mondja Kyle és látszik az arcán, arra vár, hogy mikor borulok ki.
Na arra várhat! Mert mikor a szüleimet említette majdnem vissza kérdeztem, hogy kik?
De aztán eszembe jutottak.
-Persze, persze.- mondom és máris kipattanok az ágyból.
A szüleim. Majdhogynem olyan mintha hiányoznának. Kyle mikor látja, hogy teljesen "felébredtem" ő is feláll.
-Ha még nehéz neked, akkor mehetek egyedül is.- mondja bizonytalanul.
-Nem, dehogyis. Miért lenne nehéz?-kérdezem értetlenül. Kyle egy darabig fürkészve néz de aztán lemondóan félre pillantott.
-Mi az? Mi a baj?-kérdezem,mert nagyon zavar Kyle lemondó pillantása. Mintha csalódott volna bennem.
-Semmi.-mondja Kyle,de hallatszódig a hangján, hogy titkol valamit.
-Rendben. Akkor indulunk?-kérdezem egy kicsit sértődötten. Bólint és ki tessékel a szobából.
-Hol voltam tegnap?-kérdezem mikor eszembe jut az előző fekhelyem.
-Egy másik szobában.- mondja Kyle ugyanolyan hangsúlyban min az előbb. Tehát most sem mond igazat.
-Csak menjünk már!- mondom nyugtalanul. Szeretnék már túl lenni a szüleimmel való találkozáson. Kyle megint végig vezet a folyosón és mutatja az utat a kijáratig. Mikor kilépek a kis ajtón megtántorodok a sok fény hatástól. Behunyom a szememet és várom, hogy belém szúrjon a fájdalom amit a szememen kellene éreznem, de nem történik semmi. Mikor újra kinyitom a szememet Kyle már a kocsijában ül és látszólag rám vár. Az arcáról csak úgy sütött a düh és a csalódottság. Gyorsan a kocsi felé sietek és bepattanok Kyle mellé. Amint beülök a kocsiba, Kyle azonnal elindítja a kocsit és pár perc múlva már a főúton vagyunk.
- Harcolhatsz ellene, tudod?- kérdezi meg Kyle csendesen. Nem tudom miről beszél de örülök, hogy végre hozzám szól.
- Mi ellen? A halál ellen?-kérdezem értetlenül. Megint meg lep, hogy mikor kimondom a halál szót, semmit sem érzek.
- Az érzelem mentesség ellen.- mondja letört hangon. Mikor kimondja az "érzelem" szót érzem ahogyan elönt a gyász és a szomorúság. A testem fájdalmas görcsbe rándul és egy kisbaba képe villan fel előttem.
De mindez csak pár pillanatig tart aztán elönt a megnyugtató nyugalom.Aztán a nyugalom is elszáll és a semmi veszi át a helyét a testemben.
De mindez csak pár pillanatig tart aztán elönt a megnyugtató nyugalom.Aztán a nyugalom is elszáll és a semmi veszi át a helyét a testemben.
-Ezt te csináltad?- kérdezem Kyletól dühösen. Mikor Kyle meghallja a kérdésemet rögtön felvirul az arca és a testtartása is megváltozik.
-Mit?- kérdezi ártatlan hangon de én kihallom a hangjából az örömöt. Még jobban elönt a düh, úgy válaszolok neki.
- A fájdalmat, a gyászt.. Az érzelmeket.
-Nem tudom miről beszélsz.- válaszolja Kyle de a hangja most már csak úgy lubickol a boldogságban. Azonnal elönt a düh. Először csak a fejem fáj, de aztán az egész testemben szétárad a tehetetlenség és a düh. Nem tudom kontrollálni magamat. Túl gyorsak az érzelmek, túlságosan nagy a düh. Már lendül a kezem, hogy megüssem, mikor leállítja a kocsit. Mikor körül nézek, hogy hol vagyok egy emlék kép ugrik be.
Éppen egy kocsi kulcsot ad át egy lánynak az apja.
Éppen egy kocsi kulcsot ad át egy lánynak az apja.
-Megérkeztünk, Bree.- mondja csendesen Kyle és kiszáll a kocsiból. Nem értem, hogy lehettem ilyen mérges Kylera, mikor az nem csinált semmit. Amint Kyle kint volt, a kocsin kívül újra elöntött a semmi érzete. Követtem Kylet és kiszállok a kocsiból. Egy kis kert szélén parkolunk. A kert közepén egy piros cserepes, sárga színű ház áll. Az egész olyan mintha jártam volna már itt, de nem tudom mikor.
A kis kert, a ház, a ház előtti kis pad.. Mind olyan mintha az enyém lenne. De ha az enyém akkor ...
A kis kert, a ház, a ház előtti kis pad.. Mind olyan mintha az enyém lenne. De ha az enyém akkor ...
Elönt a hiány érzet, és egyszerre vissza akarok szállni a kocsiba, hogy elhajtsak innen. Nem akarok többé itt lenni. Mikor Kyle meglátja, hogy vissza indulok a kocsihoz elállja az utamat.
-Kyle, engedj! El akarok menni innen.- kérem Kylet könyörögve. Nem szeretnék itt maradni. Túl sok szép emléket idéz fel, ami nem lehet az enyém. - Ez jó, Bree. Ez azt jelenti, hogy még élsz.- mondja és közben nem engedi el a karomat.
- Te meg miről beszélsz?- kérdezem teljesen értetlenül. Az érzelmek megint teljesen eltűntek. Kyle mélyen a szemembe néz és közelebb hajol. Nem tudom, hogy mit szeretne de jól esik a közelsége.
-Ne csináld ezt velem Bree. - könyörög Kyle. A homlokát a homlokomnak dönti és még közelebb hajol hozzám. Amint a bőrünk érintkezik érzem ahogyan be szippant a sötétség. Egyre távolabb kerülök Kyletól, a kis kerttől, a háztól.
Olyan mintha egy alagútból néznék ki az életemre.
A táj olyan gyorsan úszik el a szemem előtt, hogy alig tudom követni. Lassan itt van a nyár közepe és még mindig nem tudom eldönteni, hogy hol éljek, vagy hogy hova járjak ezentúl iskolába.
- Elnézést, szabad ez a hely?- szakítja félbe egy kedves hang a gondolkozásomat. Pár pillanatig értetlenül nézek ki az ablakon és csak utána jut eszembe, hogy hol is vagyok. Megfordulok és egy velem egykorú lánnyal találom szembe magamat.
- Tessék?-kérdezem értetlenül.
-Leülhetek?-kérdezi újra a lány ingerülten. Bólintok, de nem fordítok különösebb figyelmet a lányra. Vissza fordulok az ablak felé. Éppen egy réten haladunk át. Otthon San Fraciscoban szerettem a természetet, igazából természet fotós akartam lenni. De mióta nagyi meghalt valahogy nem tudom élvezni a napsütést, nem tudom örömmel hallgatni a madarakat.
-Bree? Jól vagy?- hallom valahonnan Kyle hangját. Nem tudom honnan hallom a hangját, mert nem tudom betájolni magamat. Próbálom kinyitni a szememet de azt sem találom. Valaki megérinti a vállamat. Az érintése végig hullámzik a testemen. Lassan bejárja minden porcikámat és felméri azokat. Már érzékelem a lábamat, aztán a kezemet, pár pillanat múlva már az egész testemet én birtoklom.
Mikor már tisztában vagyok a testemmel arra fordítok figyelmet, hogy hol is vagyok. Bizonyára valamilyen kemény felületen fekszem. Melegem van.
-Bree!- hallom újból Kyle hangját. Mikor újra megpróbálom kinyitni a szememet már sikerül. Abban a kis kertben fekszem ahol elájultam.
-Mi történt?- kérdezem ijedten mikor eszembe jut az emlék kép.
- Egyszer csak össze estél. Nem tudtam mit csináljak.. Már vagy öt perce ájultan feküdtél itt mikor magadhoz tértél.- mondja Kyle és hallatszódig a hangján, hogy halálra van rémülve.
- Olyan volt mint egy álom.- morfondírozok hangosan.
- Mi?- kérdezi Kyle és a hangja még ijedtebb lett.
- Egy vonaton utaztam San Franciscóbol jöttem és éppen a nagymamám halálán gondolkoztam mikor megszólított egy lány.- válaszolok.
Nem értem, hogy mi volt ez. Pont olyan emlék kép volt, mint Sella emlék képe.
Kyle eddig mellettem térdelt de most feláll és elkezd fel alá járkálni.
-Nem.. Az lehetetlen.- hajtogatja folyton, és a hangja egész fátyolos lesz. Aztán egyszer csak megáll a sétálással és hozzám siet. Én még mindig a gyepen fekszem, de Kyle felrángat magához.
-Bree, ki ölt meg?- kérdezi ingerülten. Én nem is értem a kérdését de nem hagyja, hogy válaszoljak.
- Bree! KI ÖLT MEG??- kérdezi de most már ordibál.
- Én nem tudom.. Nem emlékszem rá.- dadogóm. Próbálok vissza emlékezni rá, de még arra a halálom körülményeire sem emlékszem. Mikor Kyle szemébe nézek akaratlanul is hátrébb húzódok. A szeme szinte villámokat szór a haragtól.
-Mondom, hogy nem tudom.- a szemembe könnyek szöknek, mert még sohasem találkoztam Kyle ez oldalával. Kyle megragadja a karomat és megráz. Az ujjai fájdalmasan szorulnak a karomra és szinte érzem, ahogyan elszorítja a vér keringésemet.
-Mondtam, hogy nem tudom! Próbálok vissza emlékezni, de nem megy! Kérlek engedj el!- most már zokogok. A félelem felkúszik a torkomon, és elárasztja az egész testemet.
- Emlékezz vissza, ez nagyon fontos!- mondja Kyle de most már nem ordít. A keze szorítása megenyhül de még mindig érződig a hangján, hogy iszonyú dühös.
- Nem tudom, nem tudom.- hajtogatom és még jobban elkezdek sírni. Kyle most a másik karomat is megragadja, de aztán azonnal el is taszít magától. Hátra tántorodok és megbicsaklik a lábam mikor bele ütközök egy kis kőbe. Látom, hogy Kyle felém siet ezért meg próbálok arrébb bicegni de nem vagyok elég gyors. Mikor megpróbálok elmenekülni még egyszer beütöm a lábam. Előre dőlök és nem tudom megtartani az egyensúlyom, elesek. Pár percig nem látok semmit,majd elönt a fájdalom. A lábam ernyedten fekszik mellettem.
-Bree?- kérdezi felettem egy félig rémült, félig dühös hang. Próbálok arrébb csúszni de nem tudom mozgatni a lábamat.
-Sajnálom.- hallom megint Kylet. Most már csak rémület érződik a hangján.
- Nem érzem a lábamat.- nyöszörgöm. Érzem ahogyan két kar felkarol.
- Nagyon sajnálom.- ismétli Kyle. Tudom, hogy a kocsi felé tartunk de nem akarok vissza menni Kylehoz.
- A szüleim! Meg kell mondani nekik, hogy.. hogy..- nem tudom kimondani. Nem értem miért nem, hiszen korábban olyan könnyű volt. - Nem tudom meggyógyítani magamat?- kérdezem reménykedve. Bár nem hiszem, hogy lehetséges lenne, de még nem tudom, mi lehet és mi nem lehet ebben az.. az élet helyzetben.
Kyle futólag elmosolyodik de nemet int.
- Majd vissza jövök egyedül. Most haza viszlek.
- Nekem itt van az otthonom.- mondom csendesen. Hirtelen és egyszerre rohannak meg az emlék képek: a harmadik születésnapom, amikor magamra öntöttem a narancs lét, az első iskolás napom amikor megpróbáltam megszökni, az első csókom, az első veszekedésem anyáékkal...
- Kyle, meg kell tudniuk.- könyörgök Kylenak. Nem akarom, hogy azt higgyék el szöktem. Kyle még egyszer megrázza a fejét és kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy beültessen. Belátom, hogy nem érdemes vitatkozni vele és hagyom had tegyen be a kocsiba. Mikor már bent ülök behajol a nyitott ajtón.
-Tényleg nagyon sajnálom.- mondja és a szavaira újra érzem karja erős szorítását. Megborzongok a félelemtől, de bólintok, hogy semmi baj.
Becsukja az ajtómat és megkerülve a kocsit ő is beszáll. Már indítja a kocsit mikor kinyílik a bejárati ajtó és egy szőke fiú lép ki a házból. Amint meglátom, megáll az idő.
- Elnézést! Keres valakit?- kiáltja a fiú. A hangja olyan dallamos, olyan gyönyörű. Eddig Kyle nem vette észre őt, de mikor meghallja a hangját a teste megmerevedik. Lassan rám néz a szemében könyörgést látok. Tudom, hogy mit szeretne, de azt is hogy képtelen vagyok megtenni. Érzem ahogyan a boldogság lassan az egész testemet elönti. Hirtelen eltűnik a nyugalmat árasztó semmi érzete. Már mindent érzek. De azok lassan megszűnnek.
Lassan megszűnik minden fájdalom, minden félelem, bizonytalanság.
Csak a boldogság marad.
A határtalan boldogság.
- JASS!!- sikítom. A neve csak úgy égeti a torkomat. Szinte nem is akarja elhinni, hogy egy ilyen csodálatos nevet ejthet ki. Homályosan emlékszem, hogy éreztem valamit Kyle iránt, de mintha az már több éve lett volna. Egyszeriben nevetségesnek érzem, hogy valaha úgy gondoltam Kyle Jass helyébe léphet. Feltépem az ajtót - és bár mikor a lábamra állok belém nyilall a fájdalom - Jass felé futok. Hallom, hogy Kyle utánam fut de nem érdekel.
Meg akarom ölelni, meg akarom érinteni, de mikor hozzá érek, mintha egy láthatatlan fal állna köztünk.
Nem tudok hozzá érni bárhogy is próbálkozom.
Dühösen Kyle felé fordulok. Látom rajta, hogy nagyon zavarban van.
- Ezt te csináltad?- a határtalan boldogságomat felváltja a düh. Kyle alig láthatóan megrázza a fejét majd Jass felé fordul.
- Igen. Bree miatt jöttem.- mondja és hallatszódig a hangján, hogy már sokszor csinálta ezt.
Jass keze ökölbe szorul.
-Hát persze! Tehát vele lépett le. Tudtam, hogy vele kellett volna mennem a sikátorba. De megígértem Naturalnak, hogy hagyom hadd csinálja egyedül-Pár pillanatig nem tudom, hogy mi ez a hang de aztán rá jövök, hogy ez bizonyára Jass gondolata. Nem tudom, hogy miért hallom őt, de örülök, hogy tudom mit gondol. Vajon ki az a Natural? Valahol már hallottam a nevét de nem ugrik be hol. Jass arrébb áll az ajtóból és úgy szólal meg:
- Jöjjön be!- kéri Jass, Kylet kedvesen de hallom a gondolataiból, hogy nem szívleli őt.
-Szegény szülei. Össze lesznek törve mikor meghallják, hogy a lányuk egy ilyen jött menttel szökött meg. Még el sem köszönt tőlem. Pedig azt hittem, szeret. Azt hittem, hogy én is szeretem-- Köszönöm- mondja Kyle és felsétál a lépcsőn majd belép az ajtón. Én csendesen követem őket.
Azt hitte, hogy szeret? Tehát már nem szeret?! A kétségbeesés olyan gyorsan sújtott le rám, hogy alig tudtam a lábamon maradni.
- Caren, Frank, vendégünk jött.- kiáltja el magát Jass. Amint meghallom a szüleim nevét újabb öröm hullám járja át a testemet.
- Egyszerűen iszonyú érzés, hogy Bree ezzel a fickóval van mikor én szinte mindent megadtam neki. Csak a titkomat nem árultam el. De ez ilyen nagy dolog lenne?-
Lépteket hallok a hátam mögött és hamarosan feltűnik Anya. A szeme piros, az arca be van dagadva. Az egész külsője elhanyagolt. Látszik rajta, hogy nagyon megviselte valami.
- Bree?- kérdezi a reménnyel teli hangon. Mikor látja, hogy nem a lánya áll az ajtóban. Valósággal össze törik. A testtartása megváltozik görnyedtebb lesz, a szemébe könnyek gyűlnek és meginog a lábán.
Mögötte megjelenik Apa is. Ő már kezdettől olyan mint mikor Anya meglátta, hogy nem én jöttem haza. Látszólag ő már ugyanúgy nem reménykedik a haza térésemben mint Jass.
- Szegények. Vajon Caren mikor fog bele törődni, hogy a lánya nem jön többet haza?? Kár.. Pedig megérdemeltek volna egy rendes lányt. Ahogyan én is.-
-Egy rendes lányt? Én rendes lány vagyok!! - ordítom Jass szemébe. Hihetetlen, hogy azt gondolja elszöktem. Ha el is szöktem volna csak vele tettem volna meg. Mikor Kyle meghallja a hangomat egy kissé össze rezzen, de nem néz rám.
- Önök Bree szülei?- kérdezi, a hangja megváltozik. Halk és együtt érző lesz. Apa bólint és megdörzsöli Anya vállát.
- Tud róla valamit?- kérdezi Apa de hallatszódig a hangján, hogy már tudja előre a választ.
"Nem".
Nem bírom tovább a szenvedésüket nézni. Anya felé lépek, hogy megöleljem de ugyanúgy mint Jassnél, mintha egy fal választana el tőle.
- Igen ami azt illeti van. Bemehetnénk a nappaliba?- kérdezi tapintatosan. Jass amint meghallja a hangját rögtön megváltoznak a gondolatai.
- Úristen! Mi van, ha nem elszökött hanem meghalt?! Az nem lehet. Natural megígérte, hogy nem csinál semmi butaságot. Lehetetlen. -Anya, és Apa követi Kylet a nappaliba de Jass ott marad ahol van.
- Jass?- kérdezi anya várakozó teljesen.
- Menjetek csak. Én ki megyek levegőzni.
- Nem tehette meg! Képtelenség! Most azonnal kérdőre vonom.-Kyle felé fordulok, mert tudom, hogy meg kell állítanom Jasst.
- Kyle, Jass el akar menni! Ne engedd neki, mert még megölik.- nem tudom, hogy miért védem annyira ettől a Naturaltól Jasst, de valahonnan tudom, hogy ha találkozik vele, akkor meg fog halni.
- Miért? Hova megy? -kérdezi Kyle tőlem, de Jass azt hiszi, hogy hozzá szólt.
- Ahhoz semmi köze.- mondja egy kicsit sértődötten Jass.
- Hallom a gondolatait. Valamilyen Naturallal akar találkozni. Azt hiszi, hogy ő ölt meg.- hadarom Kylenak.
- És?- kérdezi megint Kyle és Jass újfent azt hiszi, hogy tőle kérdezi.
- Már elnézést!- háborodik fel.
- Nem akarom, hogy ő is meghaljon. Nem akarom, hogy neki is át kelljen élnie azt amit nekem.- könyörgök Kylenak.
- Engem nem érdekel ha megölik.- mondja alig hallhatóan Kyle és eltűnik a nappaliban.
Nem hiszem el, hogy képes hátat fordítani nekem.
- Jass, ne menj! Kérlek ne hagyj itt!- kérlelem de nem hallja meg. Felkapja a kabátját és feltépi az ajtót. Utána sietek, mikor kilépek az ajtón már a kocsijában ül.
Tudom, hogy nem vagyok elég gyors, hogy elérjem még mielőtt elindítja a kocsit, de azért elkezdek futni a kocsi felé.
A lábam mintha megkétszereződne. Sokkal gyorsabb vagyok mint valamennyi ember. Érzem a szelet ahogyan az arcomba csap, úgy érzem bármire képes vagyok.
De ez a gyorsaság csak pár percig tart, mert elérem a kocsit. Kinyitom a hátsó ajtót épp mikor Jass kikanyarodik az utcából. Olyan gyorsan nyitom és csukom a kocsi ajtót, hogy Jass észre sem veszi.
- Mégis, hogy lehet, hogy meghalt?! Natural nem tudta tartóztatni magát? De hisz megígérte!
Édes, drága Bree.
És én még azt hittem, hogy elhagyott! Hosszú napokon át gyűlöltem őt. Pedig nem hagyott el csak Natural mohóságának áldozata lett-
- Ki az a Natural Jass?-kérdezem hangosan Jasstől de ő nem hallja meg. Nem figyelem, hogy merre megyünk csak Jass gondolataira koncentrálok. Egyre jobban biztos benne, hogy Natural ölt meg. De vajon, honnan tudta, hogy meghaltam?
Jass egyszer csak lefékez és kipattan a kocsiból. Körül nézek, hogy hol is vagyunk és mikor látom, hogy egy régi ház előtt állunk eléggé meglepődök.
A város régi negyedében vagyunk.
Ebben a negyedben olyan házak vannak amiket nem újított fel az önkormányzat, mert nem vitte rá őket a lélek, hogy ilyen gyönyörű házakat leromboljanak.
Ennek következményeként néhány ház már több száz éves.
- Natural!- ordítja Jass és közben az ajtót veri. Gyorsan kiszállok a kocsiból és Jass után eredek. Éppen akkor érek a ház elé mikor nyílik az ajtó.
Egy velem egykorű fiú nyit ajtót. Mikor meglátja Jasst elmosolyodik.
-Jass, barátom éppen az ebédemet fogyasztom. Be invitálnálak de tudom, hogy te csak állat húst eszel. Én pedig.. Csak állat húst nem eszek.- mondja Jassnek. Ha jobban megnézem látom, hogy csupa vér a szája.
Jass nyakon ragadja és úgy válaszol.
- Megölted őt?- kérdezi dühösen. Látom a fiú szemén, hogy elönti a harag. Tudom, hogy le kell állítanom Jasst különben nagy veszélybe sodorja magát.
Bár nem tudom, hogy ki ez a fiú de azt igen, hogy igen veszélyes. Közelebb lépek hozzájuk és megpróbálom meg érinteni Jasst de megint ott van a fal. Egyszer csak meghallom a fiú nevetését.
- Hát ez remek!!- látszólag meg sem érzi Jass szorítását a nyakán.
- Mi?- kérdezi Jass értetlenül.
- Nem is mondtad, hogy a Szép Lányt is hoztad magaddal.- nevetett még mindig a fiú.
" Szép Lány"
Valahonnan ismerős ez a név. HIrtelen egy emlék kép ugrik be:
Sajgott a nyakam, nehezen tudtam megmozdítani a lábamat és még mindig kábult voltam az ütéstől.
-Viszlát, Szép Lány- búcsúzott Marco. Nem is éreztem inkább hallottamSajgott a nyakam, nehezen tudtam megmozdítani a lábamat és még mindig kábult voltam az ütéstől.
-Viszlát, Szép Lány- búcsúzott Marco. Nem is éreztem inkább hallottam ahogyan Marco belém szúrja a tört. Halottam ahogyan átszakad a bőröm és abban a pillanatban már ki is buggyant a vérem. Halottam, ahogyan átszakítja a tüdő falamat a tőr és kiszorít belőle minden levegőt. Szinte nem is fájt. Olyan volt mintha lebegtem volna. Abba maradt a sajgó fájdalom, most már nem fájt semmi. Úgy éreztem magamat, mintha lebegnék ahogyan Marco belém szúrja a tört. Halottam ahogyan átszakad a bőröm és abban a pillanatban már ki is buggyant a vérem. Halottam, ahogyan átszakítja a tüdő falamat a tőr és kiszorít belőle minden levegőt. Szinte nem is fájt. Olyan volt mintha lebegtem volna. Abba maradt a sajgó fájdalom, most már nem fájt semmi. Úgy éreztem magamat, mintha lebegnék.-Aludni akarok.- motyogtam hangosan is, bár nem hiszem hogy valaki meghallotta mert alig volt hangosabb egy kis sóhajnál. De Marco meghallotta. Elmosolyodott, és láttam a szemén, hogy szeret. Ezt nem igazán értettem de már túl fáradt voltam ahhoz, hogy kiderítsem.
-Jó éjszakát.- köszönt el.
Az utolsó emlékem az volt, hogy felemelte a tőrét..
-Bree? Jól vagy?- hallom valahonnan Kyle hangját. Nem tudom honnan hallom a hangját, mert nem tudom betájolni magamat. Próbálom kinyitni a szememet de azt sem találom. Valaki megérinti a vállamat. Az érintése végig hullámzik a testemen. Lassan bejárja minden porcikámat és felméri azokat. Már érzékelem a lábamat, aztán a kezemet, pár pillanat múlva már az egész testemet én birtoklom.
Mikor már tisztában vagyok a testemmel arra fordítok figyelmet, hogy hol is vagyok. Bizonyára valamilyen kemény felületen fekszem. Melegem van.
-Bree!- hallom újból Kyle hangját. Mikor újra megpróbálom kinyitni a szememet már sikerül. Abban a kis kertben fekszem ahol elájultam.
-Mi történt?- kérdezem ijedten mikor eszembe jut az emlék kép.
- Egyszer csak össze estél. Nem tudtam mit csináljak.. Már vagy öt perce ájultan feküdtél itt mikor magadhoz tértél.- mondja Kyle és hallatszódig a hangján, hogy halálra van rémülve.
- Olyan volt mint egy álom.- morfondírozok hangosan.
- Mi?- kérdezi Kyle és a hangja még ijedtebb lett.
- Egy vonaton utaztam San Franciscóbol jöttem és éppen a nagymamám halálán gondolkoztam mikor megszólított egy lány.- válaszolok.
Nem értem, hogy mi volt ez. Pont olyan emlék kép volt, mint Sella emlék képe.
Kyle eddig mellettem térdelt de most feláll és elkezd fel alá járkálni.
-Nem.. Az lehetetlen.- hajtogatja folyton, és a hangja egész fátyolos lesz. Aztán egyszer csak megáll a sétálással és hozzám siet. Én még mindig a gyepen fekszem, de Kyle felrángat magához.
-Bree, ki ölt meg?- kérdezi ingerülten. Én nem is értem a kérdését de nem hagyja, hogy válaszoljak.
- Bree! KI ÖLT MEG??- kérdezi de most már ordibál.
- Én nem tudom.. Nem emlékszem rá.- dadogóm. Próbálok vissza emlékezni rá, de még arra a halálom körülményeire sem emlékszem. Mikor Kyle szemébe nézek akaratlanul is hátrébb húzódok. A szeme szinte villámokat szór a haragtól.
-Mondom, hogy nem tudom.- a szemembe könnyek szöknek, mert még sohasem találkoztam Kyle ez oldalával. Kyle megragadja a karomat és megráz. Az ujjai fájdalmasan szorulnak a karomra és szinte érzem, ahogyan elszorítja a vér keringésemet.
-Mondtam, hogy nem tudom! Próbálok vissza emlékezni, de nem megy! Kérlek engedj el!- most már zokogok. A félelem felkúszik a torkomon, és elárasztja az egész testemet.
- Emlékezz vissza, ez nagyon fontos!- mondja Kyle de most már nem ordít. A keze szorítása megenyhül de még mindig érződig a hangján, hogy iszonyú dühös.
- Nem tudom, nem tudom.- hajtogatom és még jobban elkezdek sírni. Kyle most a másik karomat is megragadja, de aztán azonnal el is taszít magától. Hátra tántorodok és megbicsaklik a lábam mikor bele ütközök egy kis kőbe. Látom, hogy Kyle felém siet ezért meg próbálok arrébb bicegni de nem vagyok elég gyors. Mikor megpróbálok elmenekülni még egyszer beütöm a lábam. Előre dőlök és nem tudom megtartani az egyensúlyom, elesek. Pár percig nem látok semmit,majd elönt a fájdalom. A lábam ernyedten fekszik mellettem.
-Bree?- kérdezi felettem egy félig rémült, félig dühös hang. Próbálok arrébb csúszni de nem tudom mozgatni a lábamat.
-Sajnálom.- hallom megint Kylet. Most már csak rémület érződik a hangján.
- Nem érzem a lábamat.- nyöszörgöm. Érzem ahogyan két kar felkarol.
- Nagyon sajnálom.- ismétli Kyle. Tudom, hogy a kocsi felé tartunk de nem akarok vissza menni Kylehoz.
- A szüleim! Meg kell mondani nekik, hogy.. hogy..- nem tudom kimondani. Nem értem miért nem, hiszen korábban olyan könnyű volt. - Nem tudom meggyógyítani magamat?- kérdezem reménykedve. Bár nem hiszem, hogy lehetséges lenne, de még nem tudom, mi lehet és mi nem lehet ebben az.. az élet helyzetben.
Kyle futólag elmosolyodik de nemet int.
- Majd vissza jövök egyedül. Most haza viszlek.
- Nekem itt van az otthonom.- mondom csendesen. Hirtelen és egyszerre rohannak meg az emlék képek: a harmadik születésnapom, amikor magamra öntöttem a narancs lét, az első iskolás napom amikor megpróbáltam megszökni, az első csókom, az első veszekedésem anyáékkal...
- Kyle, meg kell tudniuk.- könyörgök Kylenak. Nem akarom, hogy azt higgyék el szöktem. Kyle még egyszer megrázza a fejét és kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy beültessen. Belátom, hogy nem érdemes vitatkozni vele és hagyom had tegyen be a kocsiba. Mikor már bent ülök behajol a nyitott ajtón.
-Tényleg nagyon sajnálom.- mondja és a szavaira újra érzem karja erős szorítását. Megborzongok a félelemtől, de bólintok, hogy semmi baj.
Becsukja az ajtómat és megkerülve a kocsit ő is beszáll. Már indítja a kocsit mikor kinyílik a bejárati ajtó és egy szőke fiú lép ki a házból. Amint meglátom, megáll az idő.
- Elnézést! Keres valakit?- kiáltja a fiú. A hangja olyan dallamos, olyan gyönyörű. Eddig Kyle nem vette észre őt, de mikor meghallja a hangját a teste megmerevedik. Lassan rám néz a szemében könyörgést látok. Tudom, hogy mit szeretne, de azt is hogy képtelen vagyok megtenni. Érzem ahogyan a boldogság lassan az egész testemet elönti. Hirtelen eltűnik a nyugalmat árasztó semmi érzete. Már mindent érzek. De azok lassan megszűnnek.
Lassan megszűnik minden fájdalom, minden félelem, bizonytalanság.
Csak a boldogság marad.
A határtalan boldogság.
- JASS!!- sikítom. A neve csak úgy égeti a torkomat. Szinte nem is akarja elhinni, hogy egy ilyen csodálatos nevet ejthet ki. Homályosan emlékszem, hogy éreztem valamit Kyle iránt, de mintha az már több éve lett volna. Egyszeriben nevetségesnek érzem, hogy valaha úgy gondoltam Kyle Jass helyébe léphet. Feltépem az ajtót - és bár mikor a lábamra állok belém nyilall a fájdalom - Jass felé futok. Hallom, hogy Kyle utánam fut de nem érdekel.
Meg akarom ölelni, meg akarom érinteni, de mikor hozzá érek, mintha egy láthatatlan fal állna köztünk.
Nem tudok hozzá érni bárhogy is próbálkozom.
Dühösen Kyle felé fordulok. Látom rajta, hogy nagyon zavarban van.
- Ezt te csináltad?- a határtalan boldogságomat felváltja a düh. Kyle alig láthatóan megrázza a fejét majd Jass felé fordul.
- Igen. Bree miatt jöttem.- mondja és hallatszódig a hangján, hogy már sokszor csinálta ezt.
Jass keze ökölbe szorul.
-Hát persze! Tehát vele lépett le. Tudtam, hogy vele kellett volna mennem a sikátorba. De megígértem Naturalnak, hogy hagyom hadd csinálja egyedül-Pár pillanatig nem tudom, hogy mi ez a hang de aztán rá jövök, hogy ez bizonyára Jass gondolata. Nem tudom, hogy miért hallom őt, de örülök, hogy tudom mit gondol. Vajon ki az a Natural? Valahol már hallottam a nevét de nem ugrik be hol. Jass arrébb áll az ajtóból és úgy szólal meg:
- Jöjjön be!- kéri Jass, Kylet kedvesen de hallom a gondolataiból, hogy nem szívleli őt.
-Szegény szülei. Össze lesznek törve mikor meghallják, hogy a lányuk egy ilyen jött menttel szökött meg. Még el sem köszönt tőlem. Pedig azt hittem, szeret. Azt hittem, hogy én is szeretem-- Köszönöm- mondja Kyle és felsétál a lépcsőn majd belép az ajtón. Én csendesen követem őket.
Azt hitte, hogy szeret? Tehát már nem szeret?! A kétségbeesés olyan gyorsan sújtott le rám, hogy alig tudtam a lábamon maradni.
- Caren, Frank, vendégünk jött.- kiáltja el magát Jass. Amint meghallom a szüleim nevét újabb öröm hullám járja át a testemet.
- Egyszerűen iszonyú érzés, hogy Bree ezzel a fickóval van mikor én szinte mindent megadtam neki. Csak a titkomat nem árultam el. De ez ilyen nagy dolog lenne?-
Lépteket hallok a hátam mögött és hamarosan feltűnik Anya. A szeme piros, az arca be van dagadva. Az egész külsője elhanyagolt. Látszik rajta, hogy nagyon megviselte valami.
- Bree?- kérdezi a reménnyel teli hangon. Mikor látja, hogy nem a lánya áll az ajtóban. Valósággal össze törik. A testtartása megváltozik görnyedtebb lesz, a szemébe könnyek gyűlnek és meginog a lábán.
Mögötte megjelenik Apa is. Ő már kezdettől olyan mint mikor Anya meglátta, hogy nem én jöttem haza. Látszólag ő már ugyanúgy nem reménykedik a haza térésemben mint Jass.
- Szegények. Vajon Caren mikor fog bele törődni, hogy a lánya nem jön többet haza?? Kár.. Pedig megérdemeltek volna egy rendes lányt. Ahogyan én is.-
-Egy rendes lányt? Én rendes lány vagyok!! - ordítom Jass szemébe. Hihetetlen, hogy azt gondolja elszöktem. Ha el is szöktem volna csak vele tettem volna meg. Mikor Kyle meghallja a hangomat egy kissé össze rezzen, de nem néz rám.
- Önök Bree szülei?- kérdezi, a hangja megváltozik. Halk és együtt érző lesz. Apa bólint és megdörzsöli Anya vállát.
- Tud róla valamit?- kérdezi Apa de hallatszódig a hangján, hogy már tudja előre a választ.
"Nem".
Nem bírom tovább a szenvedésüket nézni. Anya felé lépek, hogy megöleljem de ugyanúgy mint Jassnél, mintha egy fal választana el tőle.
- Igen ami azt illeti van. Bemehetnénk a nappaliba?- kérdezi tapintatosan. Jass amint meghallja a hangját rögtön megváltoznak a gondolatai.
- Úristen! Mi van, ha nem elszökött hanem meghalt?! Az nem lehet. Natural megígérte, hogy nem csinál semmi butaságot. Lehetetlen. -Anya, és Apa követi Kylet a nappaliba de Jass ott marad ahol van.
- Jass?- kérdezi anya várakozó teljesen.
- Menjetek csak. Én ki megyek levegőzni.
- Nem tehette meg! Képtelenség! Most azonnal kérdőre vonom.-Kyle felé fordulok, mert tudom, hogy meg kell állítanom Jasst.
- Kyle, Jass el akar menni! Ne engedd neki, mert még megölik.- nem tudom, hogy miért védem annyira ettől a Naturaltól Jasst, de valahonnan tudom, hogy ha találkozik vele, akkor meg fog halni.
- Miért? Hova megy? -kérdezi Kyle tőlem, de Jass azt hiszi, hogy hozzá szólt.
- Ahhoz semmi köze.- mondja egy kicsit sértődötten Jass.
- Hallom a gondolatait. Valamilyen Naturallal akar találkozni. Azt hiszi, hogy ő ölt meg.- hadarom Kylenak.
- És?- kérdezi megint Kyle és Jass újfent azt hiszi, hogy tőle kérdezi.
- Már elnézést!- háborodik fel.
- Nem akarom, hogy ő is meghaljon. Nem akarom, hogy neki is át kelljen élnie azt amit nekem.- könyörgök Kylenak.
- Engem nem érdekel ha megölik.- mondja alig hallhatóan Kyle és eltűnik a nappaliban.
Nem hiszem el, hogy képes hátat fordítani nekem.
- Jass, ne menj! Kérlek ne hagyj itt!- kérlelem de nem hallja meg. Felkapja a kabátját és feltépi az ajtót. Utána sietek, mikor kilépek az ajtón már a kocsijában ül.
Tudom, hogy nem vagyok elég gyors, hogy elérjem még mielőtt elindítja a kocsit, de azért elkezdek futni a kocsi felé.
A lábam mintha megkétszereződne. Sokkal gyorsabb vagyok mint valamennyi ember. Érzem a szelet ahogyan az arcomba csap, úgy érzem bármire képes vagyok.
De ez a gyorsaság csak pár percig tart, mert elérem a kocsit. Kinyitom a hátsó ajtót épp mikor Jass kikanyarodik az utcából. Olyan gyorsan nyitom és csukom a kocsi ajtót, hogy Jass észre sem veszi.
- Mégis, hogy lehet, hogy meghalt?! Natural nem tudta tartóztatni magát? De hisz megígérte!
Édes, drága Bree.
És én még azt hittem, hogy elhagyott! Hosszú napokon át gyűlöltem őt. Pedig nem hagyott el csak Natural mohóságának áldozata lett-
- Ki az a Natural Jass?-kérdezem hangosan Jasstől de ő nem hallja meg. Nem figyelem, hogy merre megyünk csak Jass gondolataira koncentrálok. Egyre jobban biztos benne, hogy Natural ölt meg. De vajon, honnan tudta, hogy meghaltam?
Jass egyszer csak lefékez és kipattan a kocsiból. Körül nézek, hogy hol is vagyunk és mikor látom, hogy egy régi ház előtt állunk eléggé meglepődök.
A város régi negyedében vagyunk.
Ebben a negyedben olyan házak vannak amiket nem újított fel az önkormányzat, mert nem vitte rá őket a lélek, hogy ilyen gyönyörű házakat leromboljanak.
Ennek következményeként néhány ház már több száz éves.
- Natural!- ordítja Jass és közben az ajtót veri. Gyorsan kiszállok a kocsiból és Jass után eredek. Éppen akkor érek a ház elé mikor nyílik az ajtó.
Egy velem egykorű fiú nyit ajtót. Mikor meglátja Jasst elmosolyodik.
-Jass, barátom éppen az ebédemet fogyasztom. Be invitálnálak de tudom, hogy te csak állat húst eszel. Én pedig.. Csak állat húst nem eszek.- mondja Jassnek. Ha jobban megnézem látom, hogy csupa vér a szája.
Jass nyakon ragadja és úgy válaszol.
- Megölted őt?- kérdezi dühösen. Látom a fiú szemén, hogy elönti a harag. Tudom, hogy le kell állítanom Jasst különben nagy veszélybe sodorja magát.
Bár nem tudom, hogy ki ez a fiú de azt igen, hogy igen veszélyes. Közelebb lépek hozzájuk és megpróbálom meg érinteni Jasst de megint ott van a fal. Egyszer csak meghallom a fiú nevetését.
- Hát ez remek!!- látszólag meg sem érzi Jass szorítását a nyakán.
- Mi?- kérdezi Jass értetlenül.
- Nem is mondtad, hogy a Szép Lányt is hoztad magaddal.- nevetett még mindig a fiú.
" Szép Lány"
Valahonnan ismerős ez a név. HIrtelen egy emlék kép ugrik be:
Sajgott a nyakam, nehezen tudtam megmozdítani a lábamat és még mindig kábult voltam az ütéstől.
-Viszlát, Szép Lány- búcsúzott Marco. Nem is éreztem inkább hallottamSajgott a nyakam, nehezen tudtam megmozdítani a lábamat és még mindig kábult voltam az ütéstől.
-Viszlát, Szép Lány- búcsúzott Marco. Nem is éreztem inkább hallottam ahogyan Marco belém szúrja a tört. Halottam ahogyan átszakad a bőröm és abban a pillanatban már ki is buggyant a vérem. Halottam, ahogyan átszakítja a tüdő falamat a tőr és kiszorít belőle minden levegőt. Szinte nem is fájt. Olyan volt mintha lebegtem volna. Abba maradt a sajgó fájdalom, most már nem fájt semmi. Úgy éreztem magamat, mintha lebegnék ahogyan Marco belém szúrja a tört. Halottam ahogyan átszakad a bőröm és abban a pillanatban már ki is buggyant a vérem. Halottam, ahogyan átszakítja a tüdő falamat a tőr és kiszorít belőle minden levegőt. Szinte nem is fájt. Olyan volt mintha lebegtem volna. Abba maradt a sajgó fájdalom, most már nem fájt semmi. Úgy éreztem magamat, mintha lebegnék.-Aludni akarok.- motyogtam hangosan is, bár nem hiszem hogy valaki meghallotta mert alig volt hangosabb egy kis sóhajnál. De Marco meghallotta. Elmosolyodott, és láttam a szemén, hogy szeret. Ezt nem igazán értettem de már túl fáradt voltam ahhoz, hogy kiderítsem.
-Jó éjszakát.- köszönt el.
Az utolsó emlékem az volt, hogy felemelte a tőrét..
A gyilkosom nevezett Szép Lánynak.
De akkor ez azt jelenti, hogy ez a Natural egy és ugyanaz az ember mint Marco.
Aki megölt.
És Jass ismeri a gyilkosom.
- Ki az a Szép Lány?- kérdezi Jass ingerülten.
- Mindent elmagyarázok, de bent a házamban.- mondta Natural alias Marco, és félre áll.
Jass valószínű, hogy észre vette a parancsoló villámot ami szinte szét hasította Natural alias Marco szemét, mert belépett a házba.
Sikítani volna kedvem.
De akkor ez azt jelenti, hogy ez a Natural egy és ugyanaz az ember mint Marco.
Aki megölt.
És Jass ismeri a gyilkosom.
- Ki az a Szép Lány?- kérdezi Jass ingerülten.
- Mindent elmagyarázok, de bent a házamban.- mondta Natural alias Marco, és félre áll.
Jass valószínű, hogy észre vette a parancsoló villámot ami szinte szét hasította Natural alias Marco szemét, mert belépett a házba.
Sikítani volna kedvem.
Hiszen, most sétált be a szerelmem a gyilkosom házába.
-Te is gyere Szép Lány! Vagy szeretnéd Jasst velem kettesben hagyni?
Ez sem sikerült olyan jóra...
most komihatár nincs, mert sztem ez lett a legrosszabb feji amit eddig írtam.
A szavazások eredménye:
Jelen időben fog íródni és lesz több szempontból is.
Ja és az actross-lifera is felkerült az új feji.
-Te is gyere Szép Lány! Vagy szeretnéd Jasst velem kettesben hagyni?
Ez sem sikerült olyan jóra...
most komihatár nincs, mert sztem ez lett a legrosszabb feji amit eddig írtam.
A szavazások eredménye:
Jelen időben fog íródni és lesz több szempontból is.
Ja és az actross-lifera is felkerült az új feji.
